Kellemes takonnyal teli boldog újévet kívánok mind a körülbelül 3 olvasónknak :D
Nah akkor, hogy időrendben haladjunk, mint bizonyára azt sokan észrevettétek sajnálatos módon nem tudtunk fellépni a 30y után, de ennek részletezését inkább Gman-re bíznám., mert a politikus husom úgyis szeret magyarázkodni, szóval az okokat majd ő. De azért az elég kiábrándító látvány volt ahogy a kiéhezett tömeg hiába vár pazar AT löketeket, az mégsem jön...Mindegyis, már panaszkodni sem tudok rendesen, meg igazából erre kár pazarolni tovább a szót, úgyhogy lépjünk is tovább :D
Aztán azért, bepótoltuk persze egy fergeteges szilveszteri örömzenélésben nálunk. Ugyanis 30.-án kiderült, hogy nincs igazából hova mennünk, szóval végül nálunk lett megtartva az óév bucsúztató party, ahol a szűk közönségnek pár számot elő is adtunk persze. Mondjuk azért sietni kellett, mert Gabennek meg volt beszélve egy találkozója a mosogatónkkal és azt semmiképp sem késhette le:D Aztán éjfélkor himnusz, meg csináltunk nagyon klafás tűzijátékot, szép volt na, kicsit el is érzékenyültem. Utána tánciztunk, meg ittunk, meg ha jól sejtem ütöttük is egymást, nem Gaben? Mert kurvára fáj a kezem, meg mintha rémlene valami harc :) Ezek mentek akkor, remélem az új esztendőben, több takony fog folyni, mint az ínséges régiben, mert elég szomorú látvány a koncertfalunk... De ígérjük igyekszünk és tekerjük tovább, ne feledjétek az AT örök. Csókolom
Utolsó kommentek