Na igen, külön köszönjük Neked Rezzsel, hogy itthon ülhettünk tegnap este és végig scrabble-özhettünk:) te hát én kajak nem tudom, de ez mindenben jó, nagyon elverte a számat, mondjuk az sokat dobott a játékán, hogy azzal érvelt, hogy mivel ő kitalált barát ezért használhat kitalált szavakat:D:S De viccen kivül, ugye tegnap volt FISH! és mi nem voltunk, kicsit úgy érzem belül meghalt vmi bennem, eddig az összes bp koncerten ott voltunk egy ideje, de most ennek a hagyománynak vége lett... mondjuk ahogy a MUZIKba közös zenét teszünknek is... mérlegeljünk csak és idézzük fel a már már kőbe véshető "Gaben a hibás" szabályunkat és illesszük rá eme két példára...ööö igen: __100% Match__ nah, ez meglep, de hát a gép ugye nem hazudik:D:D
Aztán itt van még a színem, (na nem az egyre halványodó bőrszínem, mocskos tél miatt vesztem a szép barna bőrőm:( igen, tél, ugyanis sztem csak két évszak van, a jó évszakok a tavasz és a nyár -ezeket, mivel ez a dominánsabb nevezzük nyárnak-, a rosszak pedig ugye ősz és tél, ezeket pedig télnek, sokkal egyszerűbb lenne..., ja igen, elvitt megint, szóval betűszín:) ) nehéz megszokni, plusz a magentára szavazók jogosan vannak felháborodva, köztük én is:), de hát ugye az nem nagyon látszott...De nem érzem magaménak még és a blog is elvesztette hazafias mivoltát, ugyanis eddig cím piros, én fehér, G meg zöld volt. De leküzdjük majd ezt is, vagy ha más nincs beszólok a fejeseknek, hogy középen mi lenne ha kék lenne a zászlónk:D Na jó, ezzel még várok azért, mert sztem lenne akinek ez nem tetszene, de ha majd a világ királya leszek akkor úgysem szólhatok bele, bár belegondolva világkirályként írhatnék fehérrel is...hmm, majd meglátom:) Puszi
legyen valami pezsgés, legyen valami romlás:)
2009.10.01. 15:18
18 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://alvilagitakony.blog.hu/api/trackback/id/tr631420732
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
liquid_blog 2009.10.01. 15:36:56
Akkor most miről is szól a bejegyzés? :P
Lehet, hogy mooreman nem tud helyesen írni, de legalább van értelme. :D
(úgy érzem a mai hozzászólásaimmal a legkedveltebb rajongóvá léptem elő)
Lehet, hogy mooreman nem tud helyesen írni, de legalább van értelme. :D
(úgy érzem a mai hozzászólásaimmal a legkedveltebb rajongóvá léptem elő)
gyurkó 2009.10.01. 23:43:49
hát ez az baZd meg (csakazértis), hogy szólhatna mondjuk a tegnapi fishről, de ugye nem voltunk ott ezért erről szól, hogy milyen rossz is ez, plusz arról, hogy nem szoktam még meg a kék színt... Pedig nekem tök érthető volt mikor írtam:D De ne félj én is érzem, hogy nyáron azért a több koncert, több értelem vonalon haladtam... ja és azért köszi:D
mooreman 2009.10.02. 09:38:58
Kivételesen egyetértek, mert Gyékénykém, eddig is volt olyan, h egybefolytak a gondolataid írásjelek indokolatlanul rossz használatával vagy a mondatvég semmilyen formában történő jelölésével, de most valahogy télleg nehezen volt érthető.... Bár a mondanivaló nékem áttjött, szal Liquid, KABBE! :) Utálunk! ;)
mooreman 2009.10.02. 09:40:16
Ja és még annyit, h álmodozz csak Világ királya! Te kit, Te mit, Te mért parodizálsz???? :D:D:D:D Tod, h kimosom az agyad... így vagy úgy.... :D Na dógózzzzá! :);)
gyurkó 2009.10.02. 17:09:09
Na jó, először a betűszínem, aztán már az sem jó amit írok, szóval igazán kezdhettek leszopni, meg kéne sértődnöm lassan buzikáim:)
liquid_blog 2009.10.02. 19:33:19
Buzikáim?? :o)
Az egyik azt mondja kapjam be, a másik meg a folyamat elkezdését is kéri :D
Szép kis zenekar...
Rezsőőő, Veled mit csináljak???
Az egyik azt mondja kapjam be, a másik meg a folyamat elkezdését is kéri :D
Szép kis zenekar...
Rezsőőő, Veled mit csináljak???
liquid_blog 2009.10.06. 06:51:15
Volt tegnap AT koncert az m2-ben Kaukázus után?
mooreman 2009.10.06. 11:23:38
Sajna nem. Rezsnek üzleti ügyek jöttek közben, így nélküle mentünk. De ott voltunk - tanulmányút célzattal - és sokat tanultunk. :) Pl azt, hogy mennyi gyík és divatmajom jön le dudorogni úgy, h fel sem tűnik neki, h nem is Prodidzsáj van.. Na de majd írunk róla... ;)
gyurkó 2009.10.06. 22:07:37
Te és azt meg sem kérdezed, hogy mégis honnan az információja, hogy mi lenn voltunk, mert hogy nem lett meghirdetve a bulaj...Szóval likvid? Kém vagy?:D
liquid_blog 2009.10.07. 07:26:35
Az. :o)
Nem volt nehéz kitalálni. Annyit kellett gondolkodnom, mint akkor, amikor a Szigeten Fish szólt mellettem, gondoltam megnézem az első sorban ezeket a ... :D
(ajjajjaj, micsoda emlékek: a Fruttikra kicsit már több energia kellett, hogy odataláljak, de ezt láttátok rajtam. :D )
Összegezve: gondoltam, hogy ott lesztek, de gyíkok közé én nem mentem.
Fú. Ez kb olyan hozzászólás volt, mint a Gyurkóé szokott. :P Mentségemre, most keltem...
Nem volt nehéz kitalálni. Annyit kellett gondolkodnom, mint akkor, amikor a Szigeten Fish szólt mellettem, gondoltam megnézem az első sorban ezeket a ... :D
(ajjajjaj, micsoda emlékek: a Fruttikra kicsit már több energia kellett, hogy odataláljak, de ezt láttátok rajtam. :D )
Összegezve: gondoltam, hogy ott lesztek, de gyíkok közé én nem mentem.
Fú. Ez kb olyan hozzászólás volt, mint a Gyurkóé szokott. :P Mentségemre, most keltem...
mooreman 2009.10.07. 08:02:08
Szal ott voltál és nem akartál odajönni??? Vagy csak most mondod ezt, mert tudjuk, h nem is fértél volna oda, annyi gyík ropta körülöttünk. :)
Amúgy én meg azt hittem, csak betippelted, mert Kauk volt M2, aztán hátha bejön és bejött... De akkor Te is ottan voltál. ;)
Amúgy én meg azt hittem, csak betippelted, mert Kauk volt M2, aztán hátha bejön és bejött... De akkor Te is ottan voltál. ;)
liquid_blog 2009.10.07. 10:07:25
Hú, basszus, visszaolvasva én sem érteném a hozzászólásom.
Nem voltam ott, csak betippeltem... :D
Nem voltam ott, csak betippeltem... :D
liquid_blog 2009.10.07. 13:41:01
Bocsi, baZZust akartam írni! :P
gyurkó 2009.10.07. 21:15:46
Na nézd csak, a szar bejegyzésem, komment rekordot dönt, látjátok, így kell megosztani a népet:D
Utolsó kommentek